Az éghajlatváltozás korunk egyik legnagyobb globális kihívása. Annak elkerülése érdekében, hogy a globális átlaghőmérséklet több mint 2 fokkal emelkedjen az iparosodás előtti szinthez, ahogyan azt a Párizsi Megállapodás is meghatározza, kulcsfontosságú az üvegházhatást okozó gázok, például a CO2 kibocsátásának csökkentése. A teljesen tiszta energiaforrásokra való átállás azonban lassú, és a fosszilis tüzelőanyagok elégetése továbbra is az egyik fő energiaforrás. Ebben az összefüggésben a CO2 megkötése életképes megoldásként jelenik meg a kibocsátások csökkentésére, miközben egy fenntarthatóbb energiamodell felé haladunk.
A légkör CO2-koncentrációjának stabilizálása és a súlyos éghajlati hatások elkerülése érdekében nemcsak a kibocsátás csökkentésére van szükség, hanem a kibocsátott CO2 elkülönítése és tárolása. Ez a cikk a CO2 megkötésének, valamint szállításának és tárolásának módját tárja fel, amely területen Edward Rubin tudós döntő szerepet játszott.
CO2-elfogás és Edward Rubin
Edward Rubin a szakma egyik legkiemelkedőbb alakja CO2 megkötése. Az egyesült államokbeli Carnegie Mellon Egyetemen a fosszilis tüzelőanyagokat égető erőművek által kibocsátott CO2 megkötésére, szállítására és tárolására szolgáló technológiák kutatásának és fejlesztésének szentelte pályafutását. Nemcsak számos tanulmány szerzője ezen a területen, hanem ő vezette az IPCC-jelentéseket is ezekről a technológiákról.
Rubin kiemeli, hogy a legtöbb jövőbeli forgatókönyvet feltáró éghajlati modell nem tervezi a CO2-kibocsátás drasztikus csökkentését anélkül, hogy beletartozna e gáz leválasztása és geológiai tárolása. A megújuló energia felhasználásának növelésére irányuló erőfeszítések ellenére a zéró kibocsátású jövőre való gyors átállás nem valószínű e támogató technológiák nélkül.
Megoldás a gázkibocsátásra
Az összes fosszilis tüzelőanyag azonnali leállítása nem reális megoldás. Mivel a globális energiaigény folyamatosan növekszik, meg kell vizsgálni hibrid megoldások amelyek magukban foglalják a megújuló energia nagyobb elterjedését és a szén-dioxid megkötésére szolgáló technológiákat. A nap- és szélenergia nagy potenciállal rendelkezik, de telepítésük és bővítésük nem halad elég gyorsan ahhoz, hogy 80-re elérjék a 2050%-os kibocsátáscsökkentési célokat. Rubin szerint a világ még mindig erősen függ a fosszilis tüzelőanyagoktól, és ez valószínűleg továbbra is ügy a belátható jövőben.
„Olyan világban élünk, amely a fosszilis tüzelőanyagoktól függ, ahol az éghajlatváltozás súlyossága ellenére nagyon nehéz elszakítani tőlük a társadalmat.”
A szénciklussal kapcsolatos ismeretek elég fejlettek ahhoz, hogy olyan technológiákat alkalmazzanak, amelyek lehetővé teszik a CO2 nagymértékű leválasztását, tárolását és újrafelhasználását. E megoldások széles körű megvalósításához azonban hatékony szabályozásra és megfelelő beruházási keretre van szükség.
„Egy évtizeddel ezelőtt történtek előzetes befektetések, de ahogy az erőteljes politikai fellépés lehetősége elfogyott, a beruházások üteme csökkent.”
Az Európai Unióban az egyik legambiciózusabb CO2-leválasztási projektet Spanyolországban finanszírozták. Az Európai Bizottság 180 millió eurót különített el a Compostilla-i (Cubillos de Sil, León) Endesa üzem leválasztási és tárolási projektjére, amely 2013-ban a kibocsátási jogok árának csökkenése miatt megszakadt.
Megfelelő jogszabályok szükségesek
A megfelelő jogszabályoknak a CO2-leválasztási technológiák fejlesztésére és elfogadására gyakorolt hatását nem lehet alábecsülni. Azok a szabályozási rendszerek, amelyek büntetik a fel nem fogott kibocsátásokat, drámai módon növelhetik e technológiák elterjedését világszerte. Jó példa erre a járművekre vonatkozó szabályozás, ahol a katalizátorok csökkentették a mérgező gázok kibocsátását. Hasonlóképpen meghatározó lenne a CO2-leválasztást előíró jogszabály.
Rubin biztosítja, hogy nincsenek tudományos vagy technológiai akadályok, amelyek megakadályoznák a szén-dioxid tömeges megkötését. A fő nehézség gazdasági és politikai jellegű, és rámutat az elrettentő erő hiányára a fel nem fogott kibocsátások tekintetében. A CO2 leválasztása energiát fogyaszt, de ha bírságokat vagy szigorú korlátozásokat szabnának ki a le nem zárt kibocsátásra, akkor a leválasztás elkerülhetetlenül ösztönző lenne.”
Egyéb CO2-leválasztási technológiák
A közvetlen földalatti tárolás mellett innovatív új technológiákat fejlesztenek ki a leválasztott CO2 többféle módon történő felhasználására:
- üzemanyag termelés: A szintetikus üzemanyagok CO2-ból történő előállítását vizsgálják. Ezek helyettesíthetik a fosszilis tüzelőanyagokat az olyan ágazatokban, mint a légi közlekedés.
- Építőanyagok: A CO2 újra felhasználható olyan anyagok gyártásában, mint például a cement, ahol a gáz egy része tartósan bezárható.
- Mezőgazdaság és élelmiszer: Az élelmiszer-előállításban való felhasználási lehetőségeket is vizsgálják, különösen az üvegházi növények esetében.
Világszerte egyre több projekt mozdítja elő e technológiák kutatását és fejlesztését. Egy releváns példa a projekt Carbfix Izlandon, amely a CO2 felgyorsított mineralizációját valósítja meg, szilárd kőzetté alakítva, amely biztosítja annak tartós tárolását.
Egy másik ígéretes fejlesztés a használata biogáz és biometán, amely lehetővé teszi a metán (CH4), egy másik erős üvegházhatású gáz megkötését. Ezekkel a folyamatokkal a metán megújuló energiává alakul, a hozzá tartozó CO2 megkötése mellett.
Ezeknek a technológiáknak a nagyszabású megvalósítása további megoldásokat kínálhat, nemcsak a kibocsátás csökkentésére, hanem az üvegházhatású gázok megkötése és felelős felhasználása révén az éghajlatváltozás mérséklésére is.
A feltörekvő technológiák sokfélesége azt mutatja, hogy a szén-dioxid-leválasztás nem egyetlen megoldás, hanem inkább egy olyan intézkedéscsomag része, amely együttesen segíthet az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Határozottan, CO2 befogás Kulcsfontosságú eleme a megújuló energiák kiegészítésének a globális felmelegedés megállítására tett erőfeszítésekben.
Nagy dilemma, miközben a világ egy része tudomást szerez az éghajlatváltozásról, az Egyesült Államok - Donald Trump élén állva - eltávolodik a kibocsátás-ellenőrzési nemzetközi megállapodásoktól, az elmaradott és a fejlődő országok nem rendelkeznek a szükséges technológiákkal a hatékonyabb kibocsátás ellenőrzéséhez , a fejlett országok megvásárolják a szegény országok kibocsátási kvótáit, mert mindenekelőtt a túlélés érdekében szabják ki őket, akkor mit tegyünk? hova megyünk ezen az őrült versenyen?